Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vendégváró falatok

2008.03.21

Asztal teritést:Kép

   Ha vendégeket várunk,nagyon fontos az asztal izléses megteritése. Néha a kevesebb,  több. Ügyeljünk arra hogy az evö eszközök, a megfelelő helyre kerüljenek. Mindíg a menüsornak megfelelően, kívülről befelé haladjunk. A desszert fogyasztásához szükséges kanál, vagy villa, a tányér fölé kerüljön.Kép

 

  Gondoljunk mindíg arra is, hogy a különböző fogásokhoz, más-más italt szolgálunk fel, ezért meghagyva a választás lehetőségét, többféle poharat tegyünk az asztalra. A borokat, és egyéb italokat, a víz kivételével, nem tesszük ki. Mindíg az aktuális fogással együtt szervírozzuk.

 

 

 

      Receptek kezdőknek, haladóknak

 

  saláták

Töltött paradicsom kukoricakenyérrel








Hozzávalók:

20 dkg darált sertéshús
20 dkg darált marhahús
3 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl
6 db nagyobb paradicsom
½ dl fehérbor
Petrezselyem
Olívaolaj
Só, bors
kukoricakenyér

Egy keverőtálban összeforgatjuk a húst az apróra vágott fokhagymával, és petrezselyemmel, majd sóval, borssal ízesítjük.

Serpenyőben olajat forrósítunk, rátesszük a húst, felöntjük borral és készre pároljuk. A paradicsomok belsejét kivájjuk, és apróra vágva a húshoz adjuk.

A kibelezett paradicsomot megsózzuk, olívaolajjal meglocsoljuk, majd belehalmozzuk a húst. Tejföllel leöntve tálaljuk, mellé friss kukoricakenyeret kínálhatunk.

                

Édes-csípős csirkemell saláta







Hozzávalók:

1 db csirkemell
1 fej radiccio
1 fej eisberg
2 db alma
2 db körte
5 dkg szezámmag
5 dkg tökmag
5 dkg dióbél
3 ek méz
1 db citrom
8 szelet toast
koriander
balzsamecet
olívaolaj
só, bors

A csirkemellet csíkokra vágjuk, sóval, borssal, ízesítjük, és serpenyőben, kevés olívaolajon pirítani kezdjük. Hozzáadjuk a szezámmagot, a tökmagot, és a diót, majd megcsurgatjuk mézzel és megszórjuk finomra vágott korianderrel és készre pirítjuk.

A salátaleveleket összetépkedjük, keverőtálba tesszük. A körtét és az almát felkockázzuk, majd a salátához adjuk. Ízesítjük sóval, borssal, olívaolajjal, balzsamecettel és citromlével, majd hozzáadjuk a csirkemellet. Pirított kenyérszeletekkel tálaljuk.

   

Gyomorkímélő saláta

Hozzávalók:
40 dkg burgonya
30 dkg. Zöldbab
30 dkg konzerv tonhal
25 dkg paradicsom

Bors

Hozzávalók az öntethez:
1 fokhagyma törve
3 evőkanál fehérborecet
2 kisebb kanál mustár
4 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
A burgonyát héjában egy kis sós vízben megfőzzük, ezt követően meghámozzuk és felkockázzuk. A zöldbabot megtisztítjuk, puhára főzzük vízgőzben, majd hideg vízzel lemossuk és lecsepegtetjük. Az előkészített burgonyát, zöldbabot, a felkockázott paradicsomot salátástálba rakjuk, hozzáadjuk a kisebbekre darabolt tonhalat. A borecetet és a mustárt simára keverjük, apránként hozzáadjuk az olajat és a tört fokhagymát. Az így kapott öntethez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát. Ezután az ecetes öntetet a hagymáról a zöldséges halra öntjük, és összekeverjük.

Cézár saláta

Cézár saláta

Hozzávalók:

1 db csirkemell
szardella
1 db jégsaláta
1 evőkanál mustár
1 evőkanál magos dijoni mustár
2 szelet kenyér
6 gerezd fokhagyma
1 db citrom
3 evőkanál kapri
bors
olívaolaj
Petrezselyem
Snidling
1 fej vöröshagyma
olívaolaj
szezámolaj

A csirkemellet kiterítjük, rátesszük a szardellafiléket és megborsozzuk, majd a szardellával lefelé pirítani kezdjük, közben meglocsoljuk olívaolajjal és hozzáadunk pár gerezd fokhagymát, apróra vágott petrezselymet és készre sütjük. 

        

    Levesek

 

Borleves mazsolával








Hozzávalók:

5 dl fehérbor
½ citrom
szegfűszeg
egész fahéj
10 dkg cukor
csipetnyi só
1 dl tejszín
5 tojás sárgája
3 cl rum
5 dkg mazsola

Habgaluskához:

1-2 db tojás fehérje
2 evőkanál porcukor
2 dl tej
2 evőkanál cukor

A bort kevés vízzel felhígítjuk, belereszeljük a fél citrom héját, ízesítjük egész szegfűszeggel és fahéjjal, valamint a cukorral és a sóval, majd felforraljuk. A tejszínt összekeverjük az 5 tojás sárgájával, és a leszűrt, már nem forró forralt borhoz adjuk, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük vele a bort. Betétnek a rumba áztatott, kinyomkodott mazsolát teszünk bele.

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, óvatosan összekeverjük a porcukorral, és ujjnyi vastagon egy tálra simítjuk. A tejet a cukorral felforraljuk, a tűzről levéve a tojásfehérjékből szaggatott galuskákat beletesszük, majd fedő alatt, lassú tűzön készre pároljuk.

Jó étvágyat!

Becsinált leves








Hozzávalók:

40 dkg csirkehús comb és szárny
3 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma
10 dkg gomba
10 dkg zöldborsó
10 dkg sárgarépa
5 dkg fehérrépa
10 dkg karalábé
10 dkg zeller
2 dl tejszín
1 l húslé
½ citrom leve
friss tárkony
só, bors

A csirkehúst kifilézzük, majd egy edényben megpirítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a kockára vágott zöldségeket, ízesítjük sóval, borssal, majd felöntjük húslével és fedő alatt puhára pároljuk. Ezután felöntjük tejszínnel, ízesítjük citromlével, valamit apróra vágott friss tárkonnyal.

Borleves







Hozzávalók:

1 l édes fehérbor
1 db citrom
1 db narancs
1 rúd fahéj
1 kk őrölt szegfűszeg
6 ek méz
6 db tojás
2 dl tejszín
1 ek vaj
1 cs vaníliás cukor

Egy edényben elkaramellizáljuk a mézet, ízesítjük fahéjjal, reszelt narancs és citromhéjjal, majd felöntjük borral, hozzáadjuk a vajat, ízesítjük szegfűszeggel, vaníliás cukorral, és felöntjük tejszínnel. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat állandó kevergetés mellet a leveshez adjuk, sűrűre főzzük.

Gesztenyekrémleves áfonyahabbal







Hozzávalók:

50 dkg sült gesztenye
1 ek keményítő
3 ek áfonyalekvár
2 dl édes fehérbor
5 dl tejszín
6 ek cukor
3 db tojás
5 dkg vaj
2 dl víz
4 dl tej
só, bors

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből habot készítünk, hozzákeverjük a lekvárt, galuskákat szaggatunk belőle, és cukros tejben kifőzzük.

Egy edényben megpirítjuk a sült gesztenyét, ízesítjük kevés sóval és borssal, ízlés szerint cukorral, hozzáadjuk a tejszínt, a vizet és a fehérbort, majd a tojások sárgájával, valamint keményítővel sűrítjük.

Az elkészült levest a habgaluskával tálaljuk.

Sörleves bundázott brokkolival








Hozzávalók:

15 dkg reszelt sajt
2 ek fűszerpaprika
40 dkg brokkoli
1 szál újhagyma
1 g fokhagyma
1 fej hagyma
2 db tojás
1 l húslé
4 ek liszt
2 ek vaj
5 dl sör
olaj
só, bors

Egy edényt felforrósítunk, bedörzsöljük fokhagymával, felforrósítjuk benne a vajat, majd megpároljuk rajta a hagymákat.

Hozzáadjuk a lisztet, felöntjük sörrel és húslével, majd és végül hozzáadjuk a reszelt sajtot.
Egy tálban összekeverjük a tojásokat, a lisztet és a sört, ízesítjük sóval, borssal, fűszerpaprikával, és alaposan összekeverjük.

Az így kapott tésztában megmártjuk a leforrázott brokkolit, majd forró olajban készre sütjük.

 

    Egytál ételek

 

Pálffy rostélyos








Hozzávalók:

4 x 16 dkg rostélyos
10 dkg zsír
2 fej vöröshagyma
20 dkg főtt cukorborsó
1 dl száraz fehérbor
fűszerpaprika
fokhagyma
5 dkg finomliszt
bors

párolt rizs

A rostélyosokat kiklopfoljuk, sózzuk, és forró zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük, és kivesszük az edényből.
A visszamaradt, felhevített zsírban finomra vágott vöröshagymát fonnyasztunk, meghintjük fűszerpaprikával és liszttel, 1 dl fehérborral felöntjük, sóval, borssal és fokhagymával fűszerezzük.
Hozzáadjuk a cukorborsót, és megfőzzük a ragut.
Ha elkészült, a hússal és párolt rizzsel tálaljuk.

Narancsos sertésszűz

Mai étel különlegességünknél a hozzávalókkal játszunk, a pikáns ízvilág kedvéért.

Hozzávalók:


4 db narancs
10 dkg vaj
75 dkg sertés szűzpecsenye
30 dkg galambbegy saláta
2,5 dl száraz fehérbor
3 evőkanál méz
4 evőkanál balzsamecet
2 kávéskanál mustár
2 evőkanál szezámmag
6-6 evőkanál napraforgóolaj és olívaolaj
őrölt bors


A húst vékonyan felszeleteljük, majd sóval, borssal ízesítve olívaolajon sütni kezdjük. Sütés közben ízesítjük mézzel és mustárral, majd mellétesszük a narancsfiléket. Egy tálban összekeverjük a mézet, a szeletekre vágott narancsot, a finomra vágott mentát, a feldarabolt édesköményt, és a szezámmagot, majd a salátára öntjük.

Karfiolos csirke füstölt sajttal

Hozzávalók:

1 közepes nagyságú csirke
1 kg karfiol
10 dkg füstölt szalonna
15 dkg reszelt füstölt sajt
1 dl natúr joghurt
1 csokor petrezselyemzöld
késhegynyi őrölt borókabogyó
ízlés szerint só és őrölt fehér bors

Elkészítés:

A csirkét tisztítás után feldaraboljuk. A karfiolt meleg vízbe tesszük, a külső leveleitől megtisztítom és rózsáira szedjük. Nagy tűzálló tálba teszünk egy jól megsózott, megfűszerezett csirkedarabot egy karfiolrózsával váltogatva. A füstölt szalonnát apróra vágjuk, zsírját kisütjük, majd a pörcöt az étel tetejére szórjuk. A visszamaradt szalonnazsírba keverjük a reszelt sajt felét és meglocsoljuk vele az étel tetejét. A tálat alufóliával lefedjük és előmelegített, forró sütőbe téve 50 percig sütjük. Ezután rászórjuk a nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet és a maradék reszelt sajtot, majd a joghurttal meglocsoljuk. Egy pillanatra visszatesszük a forró sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon a tetejére.

Vadkacsamell ragu almás burgonyával

Hozzávalók:


60 dkg vadkacsamell
40 dkg főtt burgonya
3 ek áfonyalekvár
1 dl vörösbor
2 dl tejszín
4 db alma
1 ek méz
3 ek liszt
2 dl tej
1 ek vaj
kakukkfű
zsálya
só, bors


A húst csíkokra vágjuk, ízesítjük sóval, borssal, és olajon megpirítjuk, hozzáadjuk az áfonyalekvárt és a vörösbort, majd fedő alatt puhára pároljuk. Egy edényben olajat forrósítunk, hozzáadjuk a vajat és megpirítjuk rajta a lisztet, majd felöntjük forró tejjel és tejszínnel. Az így kapott mártást ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel, valamint zsályával.

A főtt burgonyát és az almát szeletekre vágva egy tűzálló tálba tesszük, ráöntjük a mártást, majd megcsorgatjuk mézzel, megborsozzuk és forró sütőben készre sütjük.

Sörös csirke

A csirkemájat átsütjük, felöntjük sörrel, majd a sok finomságot beletöltjük egy egész csirkébe.


Hozzávalók:


2 fej vöröshagyma
30 dkg csirkemáj
1 db zsemle
1 db csirke
2 db tojás
2 dl sör
petrezselyem
majoránna
kakukkfű
só, bors
olaj

A finomra vágott hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a feldarabolt májat, a beáztatott zsemlét és a sört, majd ízesítjük sóval, borssal, majonannával, kakukkfűvel, valamint petrezselyemmel és megpirítjuk.

Mikor a máj megpuhult, felöntjük sörrel, hozzáadjuk a tojásokat és összeforgatjuk. A csirke hasüregét sóval, borssal ízesítjük, majd a májas ragut a bőre alá töltjük. Tűzálló tálba tesszük, mellétesszük a cikkekre vágott hagymát, meglocsoljuk olajjal, és sörrel, majd180 fokos sütőben 1,5-2 óra alatt készre sütjük.

 

   Halak

 

Dióval töltött ponty

A Receptklub az elmúlt tíz évben mindig is szívesen készített halas finomságokat.



Hozzávalók:


2 közepes ponty
2 fej hagyma
20 dkg dióbél
2 evőkanál zsemlemorzsa
4 evőkanál olaj
2 tojás
kapor
petrezselyem

őrölt bors
szerecsendió

A pontyokat megtisztítjuk, fejüket levágjuk és óvatosan kibelezzük. Jól megmossuk és elkészítjük a tölteléket. Ehhez a diót kicsit megpirítjuk ( legegyszerűbb a mikróban ), majd ledaráljuk. Az apróra vágott hagymát az olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a diót, a morzsát és a tojást.
Sóval, borssal, szerecsendióval, kevés apróra vágott kaporral és petrezselyemmel ízesítjük. A tölteléket óvatosan betöltjük a pontyba. Sütőlapon, kikent fóliába rakva megsütjük. Mielőtt elkészülne, kibontjuk a fóliát és hagyjuk, hogy megpiruljon a hal.

Rákkoktél

Hamarosan itt a Valentin nap, nem csak ajándékkal, hanem ízletes vacsorákkal is kedveskedhetünk.



Hozzávalók:


25 dkg koktélrák
1 kk reszelt gyömbér
2 ek vörös kaviár
2 db avokadó
1 fej saláta
1 db zellergumó
2 db tojás
1 dl olaj
½ citrom
só, bors

A rákokat megtisztítjuk, majd gőz felett megpároljuk. A tojások sárgájából, az olajból és a citrom levéből elkészítjük a majonézt. Az avokadót vékony csíkokra, a zellergumót apró kockákra vágjuk, majd a majonézbe keverjük. Hozzáadjuk a kaviárt, a megpuhult rákokat, majd a reszelt gyömbért. Ízesítjük sóval, borssal, majd friss salátalevelekkel és citromszeletekkel díszítve tálaljuk.

Párolt fogas

A halas finomságokat soha nem lehet megunni.Ezúttal tekercseket készítünk.



Hozzávalók:


50 dkg fogasfilé
1 db édeskömény
1 db citrom
2 db piros kaliforniai paprika
2 db sárga kaliforniai paprika
2 db zöld kaliforniai paprika
1 db póré
2 ek olívaolaj
1 ek cukor
4 g fokhagyma
2 ek szójaszósz
snidling
só, bors

A hal bőrét leszedjük, majd megszórjuk sóval, borssal, finomra vágott fokhagymával, snidlinggel, és meglocsoljuk citromlével. Ráhelyezzük a csíkokra vágott kaliforniai paprikát, és édesköményt, majd feltekerjük, ráteszünk egy szelet citromot és gőzben megpároljuk. A maradék paprikát a póréval együtt olívaolajon megpirítjuk, ízesítjük cukorral, a snidlinggel, és a fokhagymával, majd meglocsoljuk szójaszósszal és citromlével és készre pirítjuk. Az így kapott zöldségekkel tálaljuk a haltekercseket.

Grillezett lazac gyömbéres-narancsos mustárral







Hozzávalók:

4 szelet lazac
4 db nagy paradicsom
40 dkg forrázott brokkoli
1 g fokhagyma
4 ek olaj
1 dl rum
só, bors
Páchoz:
½ narancs leve és reszelt héja
½ citrom leve és reszelt héja
½ lime leve és reszelt héja
1 kk friss reszelt gyömbér
1 g fokhagyma
1 ek dijoni mustár
2 ek méz
2 ek szójaszósz
só, bors


Egy tálban összekeverjük a pác hozzávalóit, majd belehelyezzük a halszeleteket, és 15 percig
érleljük, majd egy serpenyőben olajon sütni kezdjük. Sütés közben a megmaradt páclével kenegetjük, és rummal flambírozzuk. A brokkolit rózsáira szedjük, összekeverjük a kockára vágott paradicsommal, majd ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, narancs és citromlével. Az így kapott salátával tálaljuk az elkészült halat.

Sörtésztában sült hal paradicsommártással







Hozzávalók:

4 szelet tengeri hal
1 db citrom
20 dkg liszt
3 dl sör
3 db tojás
só, bors
szerecsendió
olaj a sütéshez
paradicsomszószhoz:
1 fej hagyma
6 db paradicsom
3 ek olívaolaj
2 dl sör
petrezselyem
bazsalikom
só, bors

A halat csíkokra vágjuk, ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval, citromlével, majd állni hagyjuk. Egy tálban összekeverjük a tojást, a lisztet és a sört, majd ízesítjük sóval, borssal, megmártjuk benne a halat és forró olajban megsütjük.

Egy serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, majd ízesítjük bazsalikommal, petrezselyemmel, sóval, borssal, felöntjük sörrel és megpároljuk. A sült halat a paradicsomos raguval tálaljuk.

 

   Édességek, sütemények

 

Étcsokoládés mousse

Hozzávalók:

12 dkg étcsokoládé
1 ek narancslikőr vagy brandy
reszelt citromhéj
3 dl víz
3 ek sűrű tejszín
1 ek vaj
2 tojás
pici só
1 ek cukor
csokoládéforgácsok díszítéshez

A csokoládét daraboljuk össze, majd olvasszuk fel vízgőz fölött. Ha felolvadt, vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a brandy-t vagy likőrt, a reszelt citromhéjat és a vajat.

A tojások sárgáját egyenként adjuk az olvasztott csokoládéhoz, és keverjük simára. Tegyük félre.

Verjük kemény habbá a tejszínt, és kis adagokban keverjük a csokoládékrémhez.

Verjük kemény habbá a tojások fehérjét is, majd tegyük kisebb fokozatra a habverőt, és adjuk a habhoz pici sót, majd kis adagokban a cukrot.
Műanyag spatulával vagy keverőkanállal egyenletes, nagy mozdulatokkal keverjük a tojáshabot négy részletben a csokoládékrémhez. Kanalazzuk a krémet desszertes tálkába és tegyük legalább két órára hűtőszekrénybe.
Ha a krém megszilárdult, díszítsük csokoládéforgáccsal, illetve csokoládé-falevelekkel, amely úgy készül, hogy tisztára mosott faleveleket mártunk olvasztott csokoládéba, majd ha a csokoládé megszilárdult, szétválasztjuk a levéltől.

Citromsuflé karamellel és mandulával

Hozzávalók:

2 citrom
3 tojás
3-4 ek cukor
reszelt citromhéj
1 ek zselatin
3 dl habtejszín
5 dkg szeletelt mandula
1–2 ek porcukor

A citrom lereszelt héját, a tojássárgájákat egy tálba tesszük. Hozzáadunk kb. 3-4 evőkanál cukrot, és addig keverjük, amíg krémes állagú nem lesz.

A kifacsart citromléhez keverjük a beáztatott zselatint és forró vízfürdő fölé állítva addig kevergetjük, amíg a zselatin fel nem olvad.
Lehűtjük, majd a tojásos masszába keverjük.

Felverjük a tojásfehérjéket, majd kb. 1 evőkanál cukrot adunk hozzá, és továbbverjük, amíg a hab egészen kemény nem lesz, majd belekeverjük a citromos, tojásos masszába.

A szuflé formákra sűtőpapírból kivágott csíkot erősítünk cérnával, hogy a szuflé formánál magasabb lehessen a desszertünk.
Ebbe a formába öntjük a masszát és behűtjük 4-5 órára.

Egy serpenyőbe szórjuk a szeletelt mandulát meghintjük porcukorral, majd lassú tűznél hagyjuk , hogy a cukor karamellizálódjon.

Ha a karamell kihűlt , kerek formákat vágunk belőle, és a szuflét ezzel díszítjük.

Csokoládés szeletek

Melyik az az édesség, aminek egyszerűen lehetetlen ellenállni? Naná, hogy a csoki!



Hozzávalók:


17 dkg étcsokoládé
11 dkg fehér csokoládé
17 dkg tejszínes krém sajt
2 ek mogyoró
3 ek tejszín
1 ek száraz sherry vagy tokaji szamorodni
6 dkg pirított mogyoró
vanília rúd
kevés zöldbors

díszítéshez:

fehér csokoládé
étcsoki
eper

Az ét- és a fehér csokoládét vágjuk apró darabokra. A mogyorót vágjuk durvára.

Vízgőz fölött olvasszuk meg az étcsokoládét, keverjük bele a vanília kivájt belsejét, szórjuk meg egy nagyon kevés zöldborssal, majd vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a tejszínt.

Rajzoljunk kb. 12 db 7,5 cm átmérőjű kört sütőpapírra.
Fordítsuk meg a sütőpapírt, és egyenletesen, vékonyan kenjük be a köröket a csokoládékrémmel.

Szórjunk be 4 lapocskát mogyoróval és hagyjuk a lapocskákat megkeményedni.
Olvasszuk meg vízgőz fölött a fehér csokoládét is. Keverjük hozzá a krémsajtot és a sherry-t, majd a pirított mogyorót. Hagyjuk a krémet kihűlni.

Óvatosan szedjük le a csokoládélapocskákat a sütőpapírról, kenjük be a tetejüket csokoládékrémmel, és rakjuk őket egymásra úgy, hogy a mogyoróval megszórt lapocska kerüljön legfelülre. Tegyük hűtőszekrénybe.

Olvasztott fehér-, és étcsokoládéba mártott gyümölcsökkel díszítsük.

Banánhajó

Ha jó, ha nem jó, kikötött a banánhajó. A járat a csokitengerben közlekedik.



Hozzávalók:


2 ek vaj
4 ek cukor
3 db szegfűszeg
4 db banán
5 dkg szeletelt mandula
2 ek méz
1 db baracklikőr
½ citrom
3 dl tejszín
4 ek csokoládéöntet

habhoz:

2 db tojás
1 ek cukor
½ citrom héja


A tojások fehérjét, egy csipet sóval, cukorral és citromhéjjal ízesítve kemény habbá verjük. A habból kanállal halmokat szaggatunk, majd gőzben megpároljuk. A vajat egy serpenyőben felforrósítjuk, hozzáadjuk a cukrot, és a szegfűszeget. Mikor a cukor megolvadt, hozzáadjuk a banánt, a szeletelt mandulát, és a mézet, majd felöntjük baracklikőrrel és flambírozzuk. Végül reszelt citromhéjjal megszórjuk, felöntjük tejszínnel és összeforraljuk. Az így kapott banános mártást fagylalttal, tojáshabbal tálaljuk. Díszítésként megcsurgatjuk csokoládéöntettel.

Narancsos kosárkák

Hozzávalók:


1 cs linzertészta
5 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor (főzés nélküli)
1 cs zselatinpor
2 db narancs
2 db mandarin
10 dkg eper

A tésztát kinyújtjuk, majd a kis sütőformákat kibéleljük vele. A tésztát 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A pudingporból sűrű állagú pudingot készítünk, amelybe belekeverünk apróra vágott narancshéjat. A narancsot, a mandarint és az epret megtisztítjuk, vékony szeletekre, vagy cikkekre vágjuk. A kihűlt tésztát kiborítjuk a formából, félig megtöltjük a naranccsal ízesített pudingporral, majd körkörös formákban ráhelyezzük a cikkekre vágott narancsfiléket, és egy kevés ananászt. A tetejére zselatint teszünk, majd hűtőben hagyjuk megdermedni.

Diós-szilvás fesztivál, fahéjmártással






Hozzávalók:

5 db tojás
2 evőkanál étolaj
60 dkg liszt
5 evőkanál cukor
1 evőkanál őrölt fahéj
10 dkg dióbél
40 dkg szilva
1 kiskanál szódabikarbóna
1 pohár víz


Mártáshoz:
1 evőkanál vaj
3 dl tejszín
1 evőkanál őrölt fahéj
4 evőkanál kristálycukor
1 db citrom
1 kiskanál liszt

Az egész tojásokat 1 keverőtálban összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk a fahéjat, a szódabikarbónát, majd a lisztet, legvégül pedig a vizet és az olajat. A masszát vajjal kikent tepsibe helyezzük, rászórjuk az összemorzsolt diót, és az apróra vágott szilvákat.

A süteményt 180 fokon, 20 perc alatt megsütjük. Tálaláskor porcukorral meghintjük.
A cukrot karamellizáljuk, megpirítjuk benne az apróra vágott citromot, hozzáadjuk az őrölt fahéjat, a lisztet és a vajat, majd felöntjük a tejszínnel, és mártás sűrűségűre főzzük.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.